Az egészséges fejlődéshez a gyermekre hangolt szeretetteli, kompetens felnőtt szülőre, gondozóra van szükség. 

Amiből kiindulhatunk, az az, hogy a bántalmazó, és/vagy elhanyagoló környezet csapdájába került gyermeknek óriási alkalmazkodási feladattal kell megbirkóznia. A személyiségfejlődés minden területéről energiát von el a stresszes, bejósolhatatlan otthoni környezet. A gyermekkori nehézségek ezért a kötődés, a bizalom, az intimitás, az identitás, az ágencia érzése, az önszabályozás és érzelemszabályozás, valamint a biztonság és kezdeményezőkészség területein egyaránt nyomot hagynak.

Ma már tudjuk, hogy a fejlődési traumához “szeretetlen” bánásmód, vagy az elhanyagolás széles spektrumának “enyhébb” formái is hasonló tüneteket okozhatnak a későbbi mentális egészség tekintetében, mint a súlyos elhanyagolás. Gondolok itt az érzelmi elhanyagolás hétköznapi formáira, amiket nem is szándékosan követnek el a szülők. Hanem pl. mert a szülők kimerültek, nehéz anyagi körülmények között élnek, nincs segítségük, extrém stressznek vannak kitéve, maguk is traumatizáltak, vagy az egyik vagy mindkét szülő függő, beteg, depressziós stb.

Mivel a gyermek sem ellátni, sem megvédeni nem tudja magát, a felnőttek nyújtotta gondoskodás, ráhangolódás, figyelem és védelem hiányosságait kénytelen az egyetlen rendelkezésre álló eszközzel – fejletlen pszichológiai védekező mechanizmusaival – kompenzálni, amik felnőttként maladaptívvá váltak (azaz több kárt okoznak, mint amitől védeni próbálnak). Ezek felnőttként nehezítik intim kapcsolatait, érvényesülését a világban. Ezeket a patológiákat gyűjti egy fogalom alá Judit Herman komplex poszttraumás stressz zavar (C-PTSD) diagnózisának tünetegyüttese. Ezekről bővebben ITT írok.